[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Még sok az ismeretlen az adójóváírás körül

Feltöltve: 2011. 04. 22

Adószakmai szempontból egyetért az adójóváírás kivezetésével Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő, úgy véli azonban, hogy társadalompolitikai hátrányai miatt erre hosszabb időszak alatt kellene sort keríteni.
 


A konvergenciaprogram szerint 2013-ra megszűnik a szuperbruttó. Ezzel párhuzamosan folytatódik az adójóváírás 2011-ben megkezdett csökkentése, az utóbbi révén 2012-től mintegy 180 milliárd, 2013-ban pedig mintegy 230 milliárd forintos megtakarítást vár a kormány.
 
A szuperbruttót - amely azt jelenti, hogy az adóalapba a munkáltató által fizetett társadalombiztosítási járulék is beleszámít, ami 1,27-szeresére növeli az adóalapot - 2010-től vezették be. Idén a 16 százalékos egykulcsos szja-val a tényleges adóterhelés nem 16, hanem 20,3 százalék. Az adóalap-kiegészítés mértéke az ősszel elfogadott törvény szerint 2012-ben a felére csökken, így a bruttó bér 127 százaléka helyett 113,5 százaléka után kell adót fizetni, 2013-tól pedig teljesen megszűnik.
 
Az adójóváírás havi felső értéke 2011-ben a korábbi havi 15 100 forintról 12 100 forintra, míg a teljes érvényesítéséhez tartozó jövedelemhatár évi 2,750 millió forintra csökkent. Teljes összegben így az adójóváírást most a legfeljebb havi 180 ezer forintot keresők tudják igénybe venni, 330 ezer forintos havi jövedelem felett pedig a lehetőség teljesen megszűnt.
 
A konvergenciaprogramban közölt adatokból a legtöbben azt olvasták ki, hogy 2012-ben az adójóváírás mérséklése nagyobb mértékben növeli az átlagos adóterhelést, mint amilyen mértékben a szuperbruttó megfelezése mérsékli.
 
Vámosi-Nagy Szabolcs szerint ismerni kellene az adójóváírás kivezetésének menetét ahhoz, hogy látni lehessen, hogyan alakul jövőre az átlagos adóterhelés. Azzal, hogy a szuperbruttó jövőre megfeleződik, a tényleges elvonás szintje 20,3-ról 18,1 százalékra mérséklődik, 2013-tól pedig teljes kivezetésével 16 százalék lesz a tényleges elvonás - mondta az MTI-nek.
 
Azt nem tudni, hogy az adójóváírást 2012-ben és 2013-ban milyen mértékben csökkentik, s hogy 2014-ben lesz-e még. Amíg ez nem ismert, csak azt lehet látni, hogy a szuperbruttó jövő évi megfelezésével és 2013. évi kivezetésével az elvonás szintje 2-2 százalékponttal csökken. Az szja bevétel mintegy 150 milliárd forinttal mérséklődik, ha csak a szuperbruttó csökken, s az egyéb tényezők - a jövedelmek is - változatlanok. A konvergenciaprogram az adójóváírás körülbelül ennek megfelelő csökkentését tartalmazza 2012-re, az adóbevétel így lényegében változatlan lesz - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs.
 
Az adóterhelés az adójóváírással érintett rétegeknél értelemszerűen nőni, a többieknél pedig csökkenni fog - mondta az adószakértő -, hogy milyen mértékben, az attól függ, hogy az adójóváírás hogyan változik, másrészt attól, hogy milyen lesz a bérinfláció.
 
Nem tudjuk azt sem, hogy a minimálbér mennyi lesz jövőre, milyenek lesznek a bérajánlások, s az utóbbiakat hogy fogják kikényszeríteni. Elhangzott például, hogy nem indulhat közbeszerzésen az a cég, amelyik nem tartja be az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ajánlásait. Nagyon sok a bizonytalansági tényező - mutatott rá.
 
Kétségtelen azonban, hogy azokban a jövedelmi kategóriákban, amelyekben az adójóváírásnak kitüntetett szerepe van, az adójóváírás erőltetett kivezetése rontja az érintettek helyzetét. Ha erőltetett menetben vezetik ki, akkor súlyosabb, ha hosszabb távon vezetik ki, kevésbé súlyos társadalompolitikai feszültségeket okoz.
 
Hozzátette: adószakmai szempontból egyetért az adójóváírás megszüntetésével. Társadalompolitikai hátrányai miatt azonban hosszabb idő alatt, s a bérinfláció alatt kellene kivezetni, vagyis amikor növekednek a bérek, s azzal összhangban, hogy a nettó jövedelmek ne csökkenjenek.
 
Felhívta a figyelmet arra is, hogy míg a szuperbruttó kétéves kivezetéséről rendelkezik a törvény, addig az adójóváírás jövőjéről semmit nem mond. Rendelkezik arról is, hogy 2013-ban már csak 10 százalékos lesz a társasági adó, a program ezzel szemben azt mondja, hogy azután is megmarad a kétlépcsős adó.

(Forrás:www.napi.hu)




Weboldalfejlesztés: SimiSoma