[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Az MFB még az idén is veszteséggel számol

Feltöltve: 2011. 07. 05

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a tavalyi 25,834 milliárd forintos konszolidált adózás előtti veszteség után még az idén is 3,171 milliárd forintos mínusszal számol, mert a nagy hitelekkel kapcsolatos kockázatok miatt további tartalékolásra van szükség - mondta Baranyay László elnök-vezérigazgató kedden egy budapesti sajtótájékoztatón.


Az elnök-vezérigazgató a tavalyi veszteség okáról elmondta: a negyedéves minősítések több kintlévőség esetében jelentős kockázatot tártak fel, ami nagyobb összegű értékvesztés/céltartalék elszámolását indokolta.
 
    A bank 2010. május 31-ig 7,4 milliárd forint értékben számolt el értékvesztést és céltartalékot, ami 1,2 milliárd forinttal rontotta az eredményt. Az új vezetés a portfólió első féléves és azt követő minősítése nyomán feltárt jelentős kockázatok miatt további 35,7 milliárd forint értékű értékvesztés és céltartalék elszámolását látta indokoltnak. Az év végi pozíció 32,8 milliárd forinttal rontotta a bank eredményét, ez az összes eredményhatás 96,2 százaléka.

(Forrás: mti)




Weboldalfejlesztés: SimiSoma