[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Egymillióan tartoznak az államnak

Feltöltve: 2011. 07. 22

A lakosság egytizedétől követel pénzt az adóhivatal: több mint egymillió embernek van kisebb-nagyobb köztartozása - ismerteti a Magyar Nemzet.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által a napilap számára készített kimutatásból kiderül: vannak, akik pár ezer forinttal maradtak adósai a közkasszának, de olyanok is akadnak, akik milliós összeget nem fizettek be. Az adatok szerint egy érintettől átlagosan 165 ezer forint befizetését várja a NAV.

A hatóság statisztikái arról tanúskodnak, hogy a lakosság tartozásának legnagyobb részét az át nem utalt személyijövedelemadó-tételek adják, emellett a polgárok jelentős adósságot halmoztak fel az egészségügyi ellátásra jogosító, úgynevezett egészségügyi szolgáltatási járulék és az illeték lerovásának elmulasztásával is.

A számsorok azt mutatják, hogy az utóbbi években jelentősen megemelkedett az adótartozást felhalmozó magánszemélyek száma. Míg három évvel ezelőtt hétszázezer embernél tartottak nyilván adósságot, addig tavaly már kilencszázezer, az idén több mint egymillió polgár maradt el a közterhekkel.

Míg a hatóság a magánszemélyektől összesen 170 milliárd forintot vár, addig a cégvilágon 2100 milliárdot hajtana be - olvasható a Magyar Nemzetben.

(Forrás: www.napi.hu)




Weboldalfejlesztés: SimiSoma