[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Londoni elemzők: kevés a forintot támogató pozitívum, nagy MNB-kamatemelés is jöhet

Feltöltve: 2011. 09. 20

Nehezen található olyan külső tényező, amely kedvező lenne a forint számára, és a jelenlegi kockázati környezetben nem kizárt, hogy az MNB több százalékpontos kamatemelésre szánja el magát - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
 


A Commerzbank befektetőknek Londonban kiadott napi devizapiaci körképe szerint az előző kereskedési nap - tekintettel a dollárral szembeni 3,3 százalékos, illetve az euróval szembeni 2,2 százalékos gyengülésre - a forint "15 legfeketébb napjának egyike" volt 2007 eleje óta.
 
    Jóllehet az euró forintárfolyama a pénzügyi válság idején, 2009 elején elért csúcsokig még nem jutott el, ám a Görögországgal kapcsolatos aggodalmak miatt erősödik a felfelé ható lendület. A következő, 292,07 forintos ellenállás pont már látótávolságon belül van, utána pedig "bőséges a mozgástér" egészen 300-ig - vélekedtek keddi elemzésükben a Commerzbank devizapiaci stratégái.

    A ház szerint a forint számára kedvező tényezők keresése egyre inkább hasonlít "a közmondásos tűhöz a szénakazalban". A devizahiteles háztartásokra nehezedő nyomás enyhítését célzó intézkedések is csak átmeneti megoldást kínálnak, azt is csak "néhány" háztartás számára, a magas devizaadósság jelentette rendszerszintű kockázat változatlanul fennáll - fejtegették keddi értékelésükben a Commerzbank szakértői.

    A cég szerint minél tovább gyengül a forint az euróval és a svájci frankkal szemben, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a magyar jegybank - ahogy arra már korábban is volt példa - egyszerre akár 3,00 százalékpontos kamatemelést is végrehajthat a forintgyengülés fékezése végett.

    Az MNB-kamatemelés lehetőségét más nagy londoni házak is felvetették már legutóbbi elemzéseikben.

    A Capital Economics - az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-befektetési elemző és tanácsadó csoport - éppen előző nap összeállított előrejelzése szerint most már sokkal valószínűbb, hogy ha az MNB a következő három hónapban módosítja alapkamatát, az kamatemelés lesz, és nem kamatcsökkentés, tekintettel arra, hogy a forint 14 havi mélyponton jár az euróval szemben.

    A ház szerint feles esélye lehet akár annak is, hogy az MNB monetáris tanácsa már keddi ülésén végrehajt egy fél százalékpontos "védekező jellegű" kamatemelést.

Forrás: MTI




Weboldalfejlesztés: SimiSoma