[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

BÉT - Folytatódhat az esés kedden a részvénypiacon

Feltöltve: 2011. 09. 20

A rossz nemzetközi hangulat miatt folytatódhat az esés kedden is a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
 


Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője úgy vélekedett, hogy hétfőhöz hasonlóan kedden is folytatódhat az esés a BÉT-en. Emlékeztetett, hogy Olaszországot leminősítette az S&P, és a besorolást negatív kilátással látta el az ország törékeny gazdaságára, a legnagyobb mértékű európai abszolút értékű adósságállományra hivatkozva. 
 
    Mint mondta, ez a hétfő délutáni enyhébb hangulatot kedd reggelre elrontotta, így ebben a nemzetközi környezetben, és a forint gyengülése mellett kedden sem lehet semmi jóra számítani a tőkepiacon.

    Takács Szabolcs, a KBC Equitas Zrt. üzletfejlesztési igazgatója felhívta a figyelmet, hogy hétfőn rendkívül alacsony, 8,4 milliárd forintos forgalom mellett esett a hazai piac, a BUX 2,9 százalékos eséssel a régiós középmezőnyben zárt. A hangulatot az európai adósságproblémák és a kiújuló görög csőd körüli aggodalmak vezérelték - tette hozzá. 

    A nap várható eseményei között említette, hogy kedden délután kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács: a Reuters által megkérdezett 25 elemző egyöntetű véleménye a ráta 6 százalékos szinten tartása volt. Kitért arra is, hogy a nemzetközi hitelezők a görögökkel folytatják a megbeszéléseiket, és a legfrissebb hírek szerint közel állnak már a megoldáshoz. Továbbá kedden kezdődik a Fed kétnapos ülése, amelytől a piaci szereplők közül sokan azt várják, hogy egy újabb monetáris élénkítő csomagot is bejelentenek a jegybankárok. 

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 484,85 pontos, 2,89 százalékos csökkenéssel, 16.294,60 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

    A Mol 610 forinttal, 4,04 százalékkal 14.495 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 125 forinttal, 3,34 százalékkal 3.615 forintra esett, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 3,25 százalékkal 476 forintra gyengült, forgalma 524,4 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 400 forinttal, 1,23 százalékkal 32.100 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 796,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 92,7 millió forintos forgalom mellett 40 forinttal, 0,26 százalékkal 15.220 forintra erősödött.

Forrás: MTI




Weboldalfejlesztés: SimiSoma