[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

IMF/EU-tárgyalások - Varga Mihály: nyugodt, tárgyilagos volt a megbeszélés

Feltöltve: 2012. 07. 19

Varga Mihály szerint az IMF-fel folytatott keddi első tárgyalási forduló nyugodt, tárgyilagos megbeszélés volt; a Figyelő csütörtöki számában közölt interjúban a tárca nélküli miniszter elmondta, abban állapodtak meg, hogy a tárgyalásokat menet közben nem kommentálják.


Közölte, két-három nap múlva már jobban kirajzolódnak az álláspontok, mielőtt pedig a jövő héten elutazna a delegáció, még tartanak egy záró egyeztetést.

A tárca nélküli miniszter a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) a héten megkezdett hiteltárgyalások eddigi menetéről elmondta: tárgyilagos megbeszélés keretében ismertették, hogy 2013-14-re milyen makropályát várnak, s az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank képviselői is elmondták, hogyan látják a helyzetet.

Elmondta: korábban elhangzott egy olyan miniszteri mondat, amely jövőre 2 százalékos növekedést célzott meg, de a parlament elfogadta a jövő évi költségvetést, s abban 1,6 százalékos GDP-növekedés szerepel.

Kifejtette: elképzelhető, hogy ha idén a kormány által várt 0,1 százaléknál alacsonyabb lesz a gazdasági növekedés, akkor az alacsonyabb bázis miatt ez a szám változhat, magasabb lehet. Hozzátette: az az aranyszabály nem érvényes jelenleg, hogy a magyar növekedés a német gazdasági növekedés kétszerese.

"Azt viszont feltételezem, hogy a magyar gazdaság, egy felzárkózó ország gazdasága, képes olyan ütemben bővülni, mint a német. Ez viszont reálissá teszi az 1,6 százalékot" - elemezte a miniszter.

Varga Mihály elismerte: vita van arról, hogy ezek a számok mennyire megalapozottak. "Mégis abból tudok kiindulni, ami a jövő évi költségvetési törvény fő számaiban van. Hogy ez meggyőzi-e az IMF-et vagy nem, az majd kiderül, mindenesetre azon leszek, hogy elfogadják" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, mi lesz, ha mégsem jutnak közös nevezőre, úgy válaszolt: "A klasszikus modell szerint három lehetőség van. Vagy felállunk az asztaltól és azt mondjuk, hogy ha még ezekben sem tudunk megegyezni, akkor üljünk inkább később vissza."

A második lehetőség, hogy a magyar kormány hiszi el az ő számaikat. Hozzátette: "Ezt most nem tartom valószínűnek. A harmadik variáció pedig az, hogy mégiscsak mi győzzük meg őket, esetleg azzal, hogy várjuk meg a második negyedéves GDP adatokat, és ez alapján folytassuk a tárgyalásokat."

Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a tranzakciós adó kapcsán kizártnak tartotta, hogy ebből engedjen Magyarország, mondván, országgyűlési döntés van róla, Varga Mihály kiemelte: a magyar kormány nem engedhet ilyen kérdésekben, hisz az a feladata, hogy a parlamenti döntéseket végrehajtsa. Csak akkor lehet ebben változás, ha a törvényhozás megváltoztatja az adott törvényt.

Kijelentette: vannak olyan kérdések, amelyekről van parlamenti döntés, de a megvalósítás a kormányra van bízva, ebben van mozgástér.

A tárgyalásokról elmondta: a IMF/EU-delegációnak összesen 50-55 találkozója lesz egy hét alatt különböző intézményekkel és a kormányzati hierarchia legkülönbözőbb képviselőivel, találkoznak még Budapest főpolgármesterével, az MNB és a bankok képviselőivel.

Arra a felvetésre, hogy a nemzetgazdasági minisztériumban kivel tárgyalnak majd az IMF/EU képviselői, mivel Matolcsy György miniszter éppen most ment szabadságra, kijelentette: több találkozó is lesz a tárca képviselőivel. "Úgy tudom egyébként, fennáll annak a lehetősége, hogy miniszteri találkozó is lesz" - fűzte hozzá.

A várható hitelmegállapodásról elmondta: "amíg a tárgyalásokon hivatalosan is el nem hangzik, hogy mit kínál az IMF, addig van mozgástér. A mostani egyeztetések azonban még nem az ajánlatokról szólnak. Egyébként abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy 2008 ősze óta az IMF termékpalettája kibővült. Az EU épp most javasol 2-3 új hitelezési struktúrát, az IMF termékeire hasonlítóakat. Egyébként továbbra is abból indulunk ki, hogy elővigyázatossági megállapodást szeretnénk kötni."

Szerinte a nemzetközi szervezetek a reális makropályához fognak ragaszkodni. Az adózással kapcsolatos kérdéseket részletkérdésnek tekinti Varga Mihály, aki elmondta: "Persze, fontos részletek ezek, mert amikor azt mondjuk, hogy az adórendszernek a fogyasztás felé kell eltolódnia a munkát terhelő adók felől, akkor ez ki is jelöli, hogy az egykulcsos rendszerhez nem tudunk hozzányúlni".

Arra a felvetésre, hogy valóban három évre 15 milliárd eurónyi hitelt szeretne a kormány, aláhúzta: "ez nem kormányálláspont, ezt én nyilatkoztam, abból kiindulva, hogy a piaci várakozásokhoz ez van legközelebb".

Arra a kérdésre, mi az, amiben a legvégső esetben sem enged a kormány, kijelentette: ilyen tételes lista nincs. Rámutatott: az ingatlanadó esetében az alkotmánybírósági ítélet is korlátozást jelent ebben a kérdésben. "A vagyonadót nem tartom reálisnak, ráadásul önkormányzati szinten már van. Az egykulcsos adóban türelmet fogunk kérni " - hangsúlyozta miniszter.,

Az IMF-fel kötendő mostani megállapodás nyilvánosságáról elmondta: "Vannak olyan titkos záradékok is, amelyek soha nem kerülnek nyilvánosságra. Mi ellenben csak olyan megállapodást tudunk elfogadni, amelynek nincs semmilyen titkos része. Ha megvan a megállapodás, akkor nyilvánosságra fogjuk azt hozni."

forrás: MTI 




Weboldalfejlesztés: SimiSoma