[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Mol - Drasztikusan visszaesett a második negyedévben a nettó eredmény

Feltöltve: 2012. 08. 15

A Mol Nyrt. 0,7 milliárd forint nettó eredményt ér el a második negyedévben, szemben az első negyedévi 73,7 milliárd forinttal, illetve az egy évvel korábbi 54 milliárd forinttal - közölte a társaság kedden gyorsjelentésében a honlapján.


A portoflio.hu által megkérdezett elemzők a második negyedévre átlagosan 23,05 milliárd forint nettó profitot vártak, s azt jelezték előre, hogy a viszonylag jó külső környezet ellenére a Mol feldolgozás-kereskedelem (downstream) szegmensében visszaesés lesz a készletátértékelés negatív hatásai miatt, illetve a kutatás-kitermelés (upstream) üzletág rosszabbul teljesít a csökkenő kitermelési szintek és olajár negatív hatásai miatt.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint az első félévben a nettó profit 74,4 milliárd forint volt, majdnem a fele a tavalyinak. Az árbevétel az első félévben 2.667,4 milliárd forint volt, 8 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban. Az idei első és második negyedév bevétele lényegében nem tért el egymástól.

A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, a cég elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta: az európai gazdasági válság és az arab világban zajló politikai változások erőteljesen befolyásolták a cég teljesítményét, miközben céljaik megvalósítása érdekében a csoport átalakítása tovább folytatódott.

forrás: MTI




Weboldalfejlesztés: SimiSoma