[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Célegyenesben a sporttámogatások uniós jóváhagyása

Feltöltve: 2011. 03. 08

A kormány idén a tavalyihoz képest megduplázta a sport költségvetési támogatását, s még az első félévben eldől, hogy az Európai Unió jóváhagyja-e a vállalkozások számára a sporttámogatások után igénybe vehető társaságiadó-kedvezményről szóló törvényjavaslatot.


Ezekről Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának elnöke beszélt szerdán, a Magyar Televízió Este című műsorában.
A fideszes képviselő hangsúlyozta, hogy a Fidesz-kormány tavaly nyáron már első intézkedései között visszaadta a magyar sportnak azt az egymilliárd forintot, amelyet még a Bajnai-kabinet elvett tőle. Ezt követően idén a tavalyi 16,2 milliárdról 30 milliárdra, vagyis csaknem a kétszeresére emelte a magyar sport költségvetési támogatását. A képviselő elmondása szerint 2011-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium összesen 23,5 milliárd forintot biztosít utánpótlás-nevelésre, sporttámogatásra és a sportlétesítmények fejlesztésére; s a költségvetésben további 6,5 milliárd forint áll rendelkezésre a debreceni labdarúgóstadion építésére.
A műsorban szóba került a sporttámogatások után a vállalkozások által igénybe vehető társaságiadó-kedvezményről szóló törvényjavaslat is, amely öt látványsportot érintene. Bánki kiemelte:
"Azért halad a vártnál lassabban a törvényjavaslat EU-s jóváhagyása, mert egy uniós szinten is teljesen új típusú jogszabályról van szó, amit mi magyarok kezdeményeztünk."
A képviselő hozzátette: három egyeztetési fordulón már túljutottak, s már csak egy jóváhagyási eljárás van hátra, ami maximum 60 napig tarthat, így még ebben a félévben eldőlhet a törvényjavaslat sorsa.
"A jogszabály iránt az uniós országok sportminiszterei is élénk érdeklődést mutattak a múlt heti értekezleten, hiszen ha az Európai Bizottság áldását adja rá, akkor nemcsak nálunk, hanem a többi 26 tagállamban is bevezetésre kerül."

Korábbi hírek szerint az unió azért kezdett vizsgálódni az ügyben, mert álláspontja szerint a törvény sértheti a versenysemlegesség elvét.  
Az Este foglalkozott azzal a kérdéssel is, hogy a jogszabály uniós jóváhagyásának csúszása nehéz helyzetbe hozta a magyar sportegyesületeket. Rózsa Gábor, a pécsi női kosarasok ügyvezetője a műsorban elmondta: már az őszi idény kezdetétől jelentős bevételektől estek el, mert a cégek arra vártak, hogy a társaságiadó-kedvezmény már idén januárban életbe fog lépni, s ezért nem újították meg szponzorálási szerződésüket, vagy csökkentették a támogatás mértékét.

Berkes Péter sportközgazdász a kialakult helyzetért nem a szponzorokat, inkább a klubokat tette felelőssé. Szerinte ugyanis a csapatok olyan pénzeket is bepántlikáztak a 2011-es költségvetésükre, amelyek nem érkeztek meg, ráadásul az egyesületek a kormány kommunikációjából tudhatták, hogy a törvényt még az Európai Uniónak is el kell fogadnia.
Bánki Erik ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta: különbséget kell tenni a szponzori támogatás, valamint a kormány által kezdeményezett adókedvezmény-rendszer között.  

"A szponzori támogatás esetében a cégek saját adózott eredményükből támogatják a sportegyesületek működését, azért, hogy cserébe megjelenési lehetőséget, például reklámfelületet kapjanak, amelynek segítségével saját fogyasztói körükkel tudják megismertetni a termékeiket, vagy szolgáltatásaikat. Ezzel szemben a kormány a társaságiadó-kedvezménnyel a sportgazdaság kialakulását célozza meg. Ennek keretében a vállalkozások társasági adójuk 70 százalékáról rendelkezhetnek szabadon, viszont ezért cserébe se reklámfelületet, se megjelenést nem kapnak" – emelte ki a sportbizottság elnöke.

(Forrás:www.önadozo.hu)




Weboldalfejlesztés: SimiSoma