[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Készpénzforgalom korlátozása jövőre

Feltöltve: 2012. 09. 14

Július 10-én olyan módosító javaslatot nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztérium az Országgyűlésnek, amely szerint a pénzforgalmi számla nyitására kötelezett vállalkozások 2013. januártól egy naptári hónapban egy szerződés alapján legfeljebb 1,5 millió forintot fizethetnek ki készpénzben. Mit is jelent ez? Mi lehet mögötte? Új szabályról van-e szó, vagy egy korábbi leporolásáról? Lehet-e köze a „sárga csekkadóhoz”?


Egy kis történelem. Először érdemes egy kicsit a múltat leporolni és emlékezni. Korábban több alkalommal merült fel a különböző kormányokban, hogy az egyébként magasnak feltételezett fekete- és szürkegazdaság 20 százalék felettire becsült arányának csökkentése megoldaná az egész államháztartás gondjait

Ennek a meghatározó eleme pedig – különösen az amerikai mintát és sikereit követve - a készpénzforgalom csökkentése és a fizetéseknek a láthatóvá tétele, a banki szférába való terelése. A korábbi években több alkalommal jogszabályi formában is megjelentek olyan szabályok, amelyek ezt célozták. Így már 1996-ban is korlátozta jogszabály a készpénzben teljesíthető kifizetések összegét, de ez alkotmányossági okok miatt megszűnt. 2004-ben már volt egy hasonló rendelkezés, de az akkor másfél hónap alatt megbukott. Legutóbb 2009-ben, februártól bevezették az a szigorú szabály, miszerint a gazdasági társaságok és egyéni vállalkozók, ezenkívül az áfa-fizetésre kötelezett magánszemélyek egymás között egy ügyletre vonatkozóan nem fizethetnek ki 250.000 forintnál nagyobb összegű készpénzt.
Pontosabban kifizethettek, de a vevőket jelentős mulasztási bírság terhelte. Ez a szabály azonban egy hónap alatt megbukott, mivel a februárban életbelépő szabályt már 2009.02.23-án elfogadott törvénymódosítással hatályon kívül helyezték. Tehát eddig nem nagy sikert mondhat magának a készpénzforgalom korlátozására irányuló szabályozás.

Ma milyen szabályok is érvényesülnek? Nem szűntek meg a készpénzforgalmat csökkenteni hivatott szabályok.

Tovább és forrás: adozona.hu 




Weboldalfejlesztés: SimiSoma