[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Generali: ezer forintos benzinárig használná kocsiját a többség

Feltöltve: 2012. 10. 25

A Generali Biztosító egyik legutóbbi felmérése szerint ezer forint körüli benzinárig használná kocsiját a megkérdezett autósok 70 százaléka, a fennmaradó 30 százalék a benzinár alakulásától függetlenül mindenféleképpen autóba ülne - mondta Ilics László, a biztosító vezérigazgató-helyettese egy csütörtöki budapesti háttérbeszélgetésen.


Kiemelte: a Generali kutatásának tapasztalatai arra is rámutattak, hogy az idei kgfb-kampány során az árverseny mellett a szolgáltatások összevetése, versenye is előtérbe kerülhet a biztosítóválasztás alkalmával.

A vezérigazgató-helyettes kifejtette: az 1200 fős reprezentatív kutatás eredményei alapján a nők ragaszkodnak jobban az autós közlekedéshez. Míg a férfiak átlagosan már 663 forintos benzinár mellett döntenének alternatív közlekedési eszköz mellett, a hölgyeknél ez az árszint ezer forint felett volt.

Ilics László kiemelte: míg a Budapesten élők már 500 forint körüli benzinár mellett "letennék" az autójukat, addig a vidéki városokban és falvakban ugyanez csak ezer forintot meghaladó üzemanyagár mellett történne meg. Elmondta: feltehetően ennek hátterében a jóval nehezebben elérhető alternatív közlekedési lehetőségek állnak.

Szólt arról is, hogy a kötelező felelősség biztosításokról (kgfb) való döntés esetében az ár mellett egy fő szempontot emelt ki a megkérdezettek több mint fele, ez pedig a biztosító megbízhatósága volt (54 százalék). Emellett lényeges szempontnak bizonyult az online kötés lehetősége (47,6 százalék), a káresetekkel összefüggő ügyintézés gyorsasága (45,6 százalék), illetve a könnyen elérhető ügyfélszolgálatok (32,8 százalék).

Hozzátette: csupán a megkérdezett autósok 11,4 százaléka mondta azt, hogy az áron kívül semmilyen más szempontot nem vesz figyelembe a kgfb biztosítása megkötésekor.

Az MTI kérdésére Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke elmondta: a magyarországi "autós összkár" - a balesetek okozta közvetlen és közvetett károkat, a kiesett munkaórákat is beszámítva - becslések alapján eléri éves szinten a 700 milliárd forintot.londoni elemzőinek kimutatása szerint a 2010-ben bevezetett bankadó - más, unortodox kormányzati intézkedésekkel, valamint a gyenge gazdasággal és a gyorsan növekvő hitelveszteség-leírásokkal együtt - már abban az évben 97 százalékkal csökkentette éves összevetésben a magyar bankok jövedelmezőségét.

forrás: MTI




Weboldalfejlesztés: SimiSoma