[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Takarékbank: élénkülhet a kkv-k kereslete a rövid lejáratú források iránt

Feltöltve: 2013. 01. 28

Élénkülhet a kis- és közepes vállalkozások banki hitelezése az idei első félévben, számottevő kereslet a pályázati forrással támogatott beruházások finanszírozása és a rövid lejáratú hitelek iránt jelentkezik - összegezték a Takarékbank szakemberei a Takarékszövetkezeti Integráció tagjai között végzett felmérés tapasztalatait.


A Takarékbank MTI-hez eljuttatott összegzése alapján az integrációban mintegy 280 milliárd forintot tesz ki a zömmel kkv-knak nyújtott vállalati hitelállomány, a kkv ügyfélkör pedig eléri a 300 ezret. A bank tavaly június eleje óta maga is tagja a Takarékszövetkezeti Integrációnak.

A hitelek változó összetételét, az éven belüli hitelek súlyának növekedését jelzi, hogy a szövetkezeti hitelintézetek együttesen 7 százalékkal több kkv-hitelt nyújtottak 2012 első háromnegyedévében, mint egy évvel korábban, a fennálló hitelállomány mégis 8 százalékkal zsugorodott. Ugyanakkor a takarékszektornak a vállalkozói finanszírozás fenntartására való törekvését jelzi, hogy a kihelyezett hitelek összege 6 százalékkal meghaladja a 2009 végi mértéket, szemben a bankrendszerrel, ahol ugyanezen időszak alatt 25 százalékkal csökkent a hitelállomány.

A kisvállalkozások hitelezésének bővítését nehezíti a továbbra is alacsony beruházási kedv, miközben a forgóeszközi-hitelek iránti igény megmaradt. A beruházási hitelek iránti alacsony kereslet oka, hogy a jelenlegi nehéz nemzetközi és hazai gazdasági környezetben viszonylag kevés vállalkozó mer pénzt fektetni tevékenységének bővítésébe. Csupán a pályázati forrásokkal támogatott, így alacsonyabb önerővel és hiteligénnyel megvalósítható beruházásoknál van élénkülés - derült ki a felmérésből.

"A kisebb vállalkozások helyzete változatlanul nehéz, miközben alultőkésítettséggel és likviditási problémákkal küszködnek, piacaik is bizonytalanná váltak, hitelezésüket mégis szinten kell tartani, mert hosszú távon nő a szektor jelentősége" - idézi a közlemény Szabó Leventét, a Takarékbank vezérigazgató-helyettesét.

A takarékszektor kkv-ügyfélkörében tavaly kissé nőttek az egyes vállalkozások pénzügyi-gazdasági helyzete közötti különbségek, attól függően, hogy mely nemzetgazdasági ágban tevékenykednek. Míg a mezőgazdasághoz kapcsolódó vállalkozások, a feldolgozóipari cégek, és az autóipari beszállítók termelése az utóbbi évek mélypontjához képest bővülni kezdett, a többi ágazatban még kevéssé látják a kilábalás jeleit a szakemberek.

Az agráriumhoz kapcsolódó kkv-körön belül is elsősorban azoknál a vállalkozásoknál javulnak a mutatók, amelyek 2008 előtt több milliárd forintot ruháztak be korszerűbb termelőeszközökbe. E vállalkozói szegmensben is problémát okoz azonban, hogy az emelkedő üzemanyagárakat és energiaköltségeket nem mindig tudják érvényesíteni az árban a csökkenő vagy éppen szinten maradó fogyasztás miatt. A forgóeszköz-hitelek iránti igényt nem befolyásolja a kisvállalkozások tevékenységi köre és földrajzi elhelyezkedése, a kereslet a fizetési határidők hosszabbodásával függ össze, illetve a fizetési határidők tartásához is szükség van likviditást bővítő hitelre - vélik a banki felmérés készítői.

forrás: MTI 




Weboldalfejlesztés: SimiSoma