[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Több mint 300 ezer adós ellen folyik végrehajtás

Feltöltve: 2013. 01. 28

Minden eddiginél több, 336 700 adóvégrehajtás van folyamatban; a végrehajtások száma 2,5 százalékkal, az eljárások során beszedendő 873 milliárd forintos adótartozás pedig 14,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt - közölte a feketelista.hu. pénteken az MTI-vel.


A portál összesítése szerint a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) adatbázisában 1 millió 670 ezer olyan cég, illetve magánszemély neve szerepel, akik összesen 1962 milliárd forint adó befizetésével tartoznak. Ez 253,4 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban, az adósok listája viszont azóta 124 ezer névvel bővült, összességében tehát alacsonyabb összeggel, de többen tartoznak az államnak - hívja fel a figyelmet a feketelista.hu.

Az elmúlt évben 340,7 milliárd forintot sikerült végrehajtással behajtani, 2,8 százalékkal többet, mint a megelőző esztendőben. Ennek az összegnek több mint a felét, 178,7 milliárd forintot inkasszóval szedték be.

A végrehajtás hatására teljesített befizetés összege 149,1 milliárd forint volt.

Mintegy 20 százalékkal, 3,4 milliárd forintra nőtt a követelésfoglalás összege az egy évvel korábbihoz képest, és 12,5 százalékkal, csaknem 7 milliárd forintra a jövedelem letiltásé.

Az ingó- és ingatlanárverések értéke 2012-ben nem érte el a megelőző évi összeget, 1,86 milliárd forintot tett ki az ingó-, 558 millió forintot az ingatlan árverésből származó adóbehajtás.

Az adósok döntő többsége a már nem működő cégek listáján szerepel. A 97 ezer nem működő gazdálkodó szervezetnél gyűlt össze a teljes adóság 71,8 százaléka, megközelítően 1410 milliárd forint hátralék. A működésüket megszüntető és az adóbefizetést hátrahagyó gazdálkodó szervezetek száma egy év alatt 2949-cel bővült.

A működő gazdálkodók közül jelenleg csaknem 396 500 cég neve szerepel az adósok listáján, összesen 376,7 milliárd forinttal tartoznak, 3,3 százalékkal többel, mint egy évvel korábban. Ebben a kategóriában az adósok száma egy év alatt több mint 35 000-rel gyarapodott.

Az adóbefizetéssel elmaradtak jegyzékében számszerűen a magánszemélyek vannak többségben, 1 millió 179 ezren összesen 175,4 milliárd forinttal tartozik. A magánadósok köre az elmúlt évben megközelítően 88 ezerrel bővült, tartozásuk összege viszont lényegében nem változott - írja a feketelista.hu.

forrás: MTI 




Weboldalfejlesztés: SimiSoma