[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Pécsi Pénzügyi Napok - NAV: tíznél több gyártó venne részt a pénztárgépek cseréjében

Feltöltve: 2013. 04. 11

Több mint tíz cég, köztük magyar vállalkozások is készülnek új pénztárgépek gyártására a mostani berendezések kötelező cseréjével összefüggésben - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese kedden Pécsen.


Varga Árpád a Magyar Közgazdasági Társaság baranyai szervezete, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete, valamint a Pécsi Tudományegyetem által szervezett 7. Pécsi Pénzügyi Napokon az MTI kérdésére elmondta, egyes társaságok már típusengedélyt is kértek a mérésügyi hivatalnál, de olyan pénztárgépek még nem készültek, amelyek megfelelnek az online bekötés követelményeinek.

Megjegyezte: minden, a feltételeket teljesítő és engedélyt szerző vállalat forgalomba hozhatja pénztárgépét, a kereskedők pedig azt vásárolják meg, amit a maguk szempontjából a legkedvezőbben ítélnek. Hozzátette, egyelőre nem tudni, pontosan hány gép cseréjére lesz szükség, de a végső szám attól is függ, hogy a jelenlegi 200-250 ezer berendezésből mennyi működik valójában.

Varga Árpád hangsúlyozta, hogy a NAV már nagyrészt elvégezte az átállással kapcsolatos feladatait, egyben reményét fejezte ki, hogy a pénztárgépek is határidőre elkészülnek.

A jelenlegi, elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépek június 30-ig, az ezzel rendelkezők december 31-ig működtethetők. Az új rendszer kizárja a pénztárgépek adómemóriájának manipulálását, a hatóság a változtatástól az adórés csökkenését, a költségvetési bevételek növekedését várja.

forrás: MTI




Weboldalfejlesztés: SimiSoma