[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Elemzők: felülmúlta a várakozásokat a külkereskedelmi többlet

Feltöltve: 2014. 03. 17

Felülmúlta a várakozásokat a januári külkereskedelmi többlet az MTI-nek szerdán nyilatkozó elemzők szerint, de arról megoszlanak a vélemények, hogy meghaladhatja-e az idei többlet a tavalyit.


A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint januárban 2,8 százalékkal nőtt a magyar kivitel euróban számolt értéke a múlt év azonos hónapjához képest, az import 0,1 százalékkal csökkent. Az exporttöbblet 461 millió euró volt, 188 millió euróval nagyobb a tavaly januárinál.

Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője kiemelte: a várakozásoknál jóval több a januári külkereskedelmi többlet.

A szakember szerint az import minimális visszaesése a belső kereslet, így a háztartások fogyasztásának és a beruházások élénkülésének ellenére következett be. A behozatal csökkenését feltehetően leginkább a javuló cserearányok, az alacsonyabb gáz- és áram importárak, valamint az enyhe tél miatt visszaeső energia-behozatal okozták - közölte.

Az elemző úgy véli, hogy az idén a külső, ezen belül is az európai kereslet várható javulása, valamint az érdemben felfutó autógyártás ellensúlyozhatja a belső kereslet élénküléséből valószínűsíthető importnövekedést. Így a külkereskedelmi többlet 7,5 milliárd euróra nőhet a tavalyi 7 milliárd euróról - hangsúlyozta.

A magas külkereskedelmi többlet középtávon stabilizálhatja a forint árfolyamát, nem várható nagyobb mértékű gyengülés - tette hozzá Suppan Gergely.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szerint a vártnál nagyobb januári külkereskedelmi többlet oka az export növekedése, illetve az import kisebb csökkenése. A szakértő úgy látja, hogy az alaphelyzet változatlan, továbbra is az autógyárak termelésének bővülése "húzza" az exportot. Az import viszont nem nőtt, ami arra utal, hogy a belső kereslet januárban nem emelkedett jelentősebb mértékben - mutatott rá.

Az elemző szerint, ha a lakossági fogyasztás és a beruházások beindulnak, akkor ebben az évben valószínűleg alacsonyabb lesz a külkereskedelmi mérleg többlete a tavalyinál, számottevő romlásra azonban nem számít.

Az export az autógyárak miatt stabilan jól fog teljesíteni, így minden attól függ, hogy a belső kereslet mennyire indul be az idén - fogalmazott Nyeste Orsolya, hozzátéve, hogy a külkereskedelmi többlet csökkenése várhatóan lassú folyamat lesz.

forrás: MTI




Weboldalfejlesztés: SimiSoma