[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Szállodaszövetség: nem kell változtatni a SZÉP-kártya adózásán

Feltöltve: 2014. 11. 05

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azt javasolja, hogy ne változtassanak a SZÉP-kártya adóterhein, döntően a kis- és középvállalatok által működtetett hotelek és munkahelyek védelme érdekében.


A szövetség által az MTI-hez kedden eljuttatott állásfoglalás szerint aggodalommal fogadták azt a hírt, hogy a béren kívüli juttatások adóterhelése januártól az eddigi összesen 35,7 százalékról 51,17 százalékra emelkedne. A szakmai érdekképviselet számítása szerint ez a Széchenyi Pihenőkártya esetében közel 16 százalékpontos emelkedést jelent.

A Széchenyi Pihenőkártya az elmúlt kormányzati ciklusban sikeres gazdaságélénkítő programnak bizonyult a turizmus területén, és nagyban hozzájárult a belföldi turisztikai kereslet erősítéséhez - hívja fel a figyelmet a szövetség.

Számításuk szerint a mintegy 1 millió kártyatulajdonos a döntően vidéki, hazai tulajdonban lévő gyógy- és wellness szállodákat vette igénybe. Ennek köszönhetően ezekben a hotelekben, az utóbbi években lényegesen nőtt a vendégek száma, emelkedett a kihasználtság.

A jelentős állami és EU támogatással épült szállodák fenntartható működését veszélyezteti a SZÉP-kártya adóterhelésének tervezett emelése, emellett azzal is számolni kell, hogy a forgalom és a jövedelmezőség várható csökkenése a szállodaiparban és a turizmusban a foglalkoztatottak számát is negatívan érinti - fogalmaz állásfoglalásában a szakmai érdekképviselet.

forrás: MTI




Weboldalfejlesztés: SimiSoma