[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Kevesebb céget alapítanak a külföldiek Magyarországon

Feltöltve: 2015. 11. 22

Negyedével esett vissza a külföldi érdekeltségű, offshore cégalapítások száma az elmúlt hat évben, a legtöbb Magyarországon bejegyzett külföldi vállalatnak ukrán tulajdonosa van - derült ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.


A tájékoztatás szerint míg 2009-ben még több mint háromezer egy vagy több külföldi tulajdonossal is rendelkező társaságot jegyeztek be Magyarországon, az utóbbi egy évben viszont már csak 2200-at.

Az Opten szakértői szerint a visszaesés elsősorban a hatósági szigornak köszönhető. Az adóregisztrációs eljárás jelentősen visszaszorította az eleve visszaélési céllal alapított társas vállalkozások számát, és a működési időszakban is számos új jogszabály korlátozza a visszaéléseket - emlékeztetnek.

A felmérésből az is kiderült, hogy az új vállalkozások külföldi tulajdonosai között Kína, amely 2009-ben még magasan vezette a listát, mára eltűnt a rangsorból. A 2015-ös toplista élén az Opten adatai szerint 280 céggel Ukrajna áll, majd Olaszország 229 vállalattal, a harmadik Románia 175 céggel.

Az Opten rámutat: a 2009-ben Magyarországon alapított cégek tulajdonosai között már ritkább az egzotikus országokban élő, illetve ott bejegyzett természetes és jogi személy, jellemzőbbek a szomszédos vagy tényleges gazdasági kapcsolattal rendelkező országokból származó tulajdonosok.

A közleményben kiemelik: a külföldiek magyarországi cégalapításainak gazdaságilag nagyon fontos szerepük van, csak a 2009-ben alapított ilyen cégek 11 ezer alkalmazottnak adnak munkát, és 21 cég árbevétele meghaladja jelenleg az egymilliárd forintot.

A szürkezónás cégalapításoknak viszont hátulütői is vannak - hívják fel a figyelmet a közleményben - az öt évvel ezelőtt bejegyzett külföldi érdekeltségű cégek 73 százaléka az Opten nyilvántartása szerint már megszűnt, vagy megszüntetésre irányuló eljárás alatt áll.

Az Opten közleményében emlékeztet arra, hogy a 2000-es évek elejéig bevett gyakorlat volt, hogy olyan országokon keresztül jegyeztek be társaságokat Magyarországon, amelyeknek az adatszolgáltatási rendszere "kivetnivalókat hagyott maga után", illetve amelyek alacsony adókkal és erős adótitok-szabályokkal bástyázták körül magukat és az ott bejegyzett vállalkozásokat. Ezeknek a cégeknek a jelentős része még ma is működik - jegyezték meg.

forrás: MTI




Weboldalfejlesztés: SimiSoma