[Ügyefeleinknek] | Magyar | English

Jövőre is adókedvezményt ad az egyéni vállalkozóknak a nyíregyházi önkormányzat

Feltöltve: 2015. 12. 20

Jövőre is adókedvezményt biztosít a nyíregyházi önkormányzat azoknak a helyi vállalkozóknak, akiknek a nettó adóalapja nem haladja meg az évi 2,5 millió forintot - döntött a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely közgyűlése csütörtökön.


Polgári András, a város adóosztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a Nyíregyháza illetékességi területére jutó, települési szintű adóalap után számított adó 60 százalékát kitevő kedvezmény évente mintegy ötezer egyéni vállalkozót érint, az idei adóévben 5326-ot.

A vállalkozók a kedvezmény révén évente több mint 60 millió forint helyi adó megfizetése alól mentesülnek - tette hozzá.

Az adókedvezménnyel a helyhatóság az érintett egyéni vállalkozások működésének erősödését kívánja elősegíteni.

A nyíregyházi közgyűlés az adókedvezmény további fenntartásáról a 2016. január 1-jén módosuló törvényi rendelkezést figyelembe véve határozott.

A jövő évtől ugyanis a települési önkormányzatok által nyújtott adómentesség, vagy adókedvezmény az európai uniós bizottsági rendelet szerint csekély összegű, úgynevezett de minimis támogatásnak minősül és csak a brüsszeli szabállyal összhangban nyújtható.

Az adózóknak nyilatkozniuk kell a támogatásról, annak mértékéről - ez nem haladhatja meg a 200 ezer eurónyi forint összeget, illetve kereskedelmi árufuvarozás esetében a 100 ezer eurót -, míg a támogatást adónak igazolást kell kiadnia erről.

A nyíregyházi önkormányzat magára vállalta a de minimis támogatással összefüggő többlet hivatali személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi kiadásokat, hogy változatlanul megmaradhasson az adókedvezmény a város egyéni vállalkozóinak.

forrás: MTI




Weboldalfejlesztés: SimiSoma